Belül égek..

Belül égek..

Belül égek szívem féltem,
S Indulni nem merek,
Ablakomon kilesve,
Látom az utcán sok emberek,
Jönnek mennek szürke életüket élve,
S közben én meg csak apró pontot keresek...

Belül égek és mindig is féltem,
Hogy az embernek nevezett már tárgyak,
Mit ha kinézek s látom őket,
Mióta lettek haszontalan ipar cikkek,
Mikben hinni és kikkel együtt élni,
Már felesleges és nem szabad..

Belül égek és remélek,
Valaha egyszer csak kiszabadul a lelkem,
S egy olyan világba csöppenek mi még él,
És minek van még tükörképe a vízen,
Hol van még társ és szerelem,
És van igaz hittek teli érzelem..

Gyere át..

Gyere át..

Gyere át a hídon értem,
Ott ahol régen éltem,
S hol együtt játszottunk,
s hol melletted sosem féltem,
Gyere át...

Gyere át a hídon értem,
S betartom mit régen ígértem,
S mit feledésből felidézve,
Mindig is  veled reméltem,
Gyere át...

Gyere át a hídon értem,
S kezem kezedbe már értem,
Mit elvesztettem rég,
Szívedben újra meglelem,
Gyere át...

Gyere át a hídon értem,
S a falat bontsd le kértem,
Hogy ne feledd soha mit éltem,
Mind téged kér,
Gyere át..

Este van este van..

este van este van.......

 

este van este van,
messze még a hajnal,
csendes a világ,
s nem küzd most a végtelen zajjal...

 

este van este van,
s kinézek ablakomon,
s látlak téged messze igaz,
a legfényesebb csillagomon..

 

este van este van,
de szívemben ott a fény,
mely utat mutat majd,
míg él bennünk a remény..

 

este van este van,
bárcsak melletted ülnék én,
egy naplementés tóparton,
s szívem ott szívedhez ér..

 

este van este van,
és lehullt egy elsárgult fa levél,
de te messze vagy tőlem,
de itt élsz belül szívem fejtekén..

 

 

 

 

Bár csak holló lennék..

Holló lennék..

 

bár csak lennék Holló,
és árnyak közt élnék,
sötét sírok közt,
vígan éldegélnék...

 

bár csak lennék Holló,
és a fellegekben szállnék,
lesném a romló világot,
és hullákból zabálnék..

 

bár csak lennék holló,
feketén fehéren látnék,
elkorcsosult világban élve,
soha le nem szállnék..

 

de nem vagyok holló,
csak egy elveszett halandó,
porba taposva élek,

mint egy szellemi haldokló..

Van nekem egy motorom..

Van nekem egy motorom,
Vele van egy sajátos modorom,
S alattam a 2 kerékkel,
Járva róva az utakat,
Magam végre szabadnak érzem...

Elhúz mellettem a táj,
Fülembe dallamot süvít a szél,
S én kis kedvencem alattam duruzsolva,
Mutatja nekem hogy élek,
És hogy bárhová eljuthatok vele,
Bármi legyen is a cél..

Elhagyom a várost két keréken,
S csak az út van a motorom és én,
Néha duda hallatszik valaki épp előz,
Elengedem magam mellet had menjen,
Mert nekem nem a száguldás az ami fontos,
Hanem a két keréken okozott szabadság élmény..

Akárki bármit is mond,
Motorosnak lenni mindennel felér,
Lehet hogy másnak egy kutya vagy macska az,
Mi család tagként elfér,
Nekem csak ő van ki saját vállán cipel két keréken,
És ez nekem éppen  ugyan olyan jó és elég..

Harc az idővel..

Harc az idővel..

Ülök egy tó partján,
Körülöttem lehulló fa levelek hevernek,
Nem kíméli az időt a természet,
És ezzel jelzi az idő múlását is az embernek..

Szép a naplemente,
Fénye megcsillan a tó vízének felszínén,
S rezzenések hallatszanak a fa levelek közt,
Mi nem más mint csak egy kis mezei egér..

Új külsőbe öltözött a táj,
Felvette őszi legszebb ruháját,
Biztos idő béli bálba indul,
S ezzel fejti ki kedves sármját..

Néha szél kerekedik,
Mint mikor a múlt harcol az idővel,
S majd elcsendesedik,
És éj leszálltával elszenderül..

Minden ember megértésre vágyik..

Most ez kivételesen nem vers, csak egy elgondolás.
Ezért olvasóim elnézését kérem .
Mai világ beteg, és van benne sok beteg ember.
És egy fogyatékosság vagy rokkantság még nem tesz nem emberré.
Nem kellene az embereknek közönnyel teliként viselkedve elborzadni és távolságot tartani mert valaki más mint ő.
Egy beteg is lehet ember, szeretheti hazáját, szeret élni ott ahol született, lehetnek érzései, gondolatai, és álmai.
Ne feledjük el, bárki kerülhet ő maga vagy más szerette hasonló helyzetbe.

 

Mond MIÉRT?

Csak megyek az úton,
S nézek magam elé,
Látva ezernyi ember arcát,
Látva mily elkeseredett mind,
És látva ezt belül mélyen fáj..

Telnek napok és évek,
Jön tavasz nyár ősz és tél,
Az arcok még mindig azok,
S kérdezem hangosan lelkemben,
Hogy mivel érdemelték ki és MIÉRT?..

Látva hajléktalanná váló reménytelenséget,
Éhség ellen küzdő sorban álló gyerekeket,
Felfogni nem tudom milyen világ az,Mi mind ezt okozhatja,
És ezt okozva mindent megtehet...

Ballagok az éjszakában s nézem,
Padokon alvó emberek,
Családjaiktól távol kisemmizve,
S nem keresi őket senki sem már,
Mond MIÉRT? és ez mind hová vezet..

Csak egyszer mondom el..

Csak egyszer mondom el,
Mi belülről nyomassza szívem,
S csak egyszer mutatom meg néked,
Mit alapból sosem kértem...

Csak egyszer mondom el,
S többet már úgy sem tehetem,
Mert hiába is mondanám szíved irányába,
Hogy mennyire nagyon szeretem..

Csak egyszer mondom el,
S ez lesz a végső is egyben,
Ha még mindig fel nem fogja lelked,
Az olyan nekem mint szívbe egy véső..

Csak egyszer mondom el,
Ezt a falat lebontani nem lehet,
De ha neked ez nem kell mond ki,
Hogy nem kell neked szívből jövő szeretet..

Már nem mondom többet,
Mert hiába  minden késő már,
Mi elmúlt és fontos volt,
Ha fáj is késő már...

Egy lovag...

Egy lovag...

volt egyszer egy lovag,
kinek fényes a páncélja,
elindult a hosszú úton,
hogy a világot meghódítsa....

ment ment hosszan mendegélt,
s kereste reményekkel teli célját,
teltek napok és hetek,
s nem találta meg sem célját sem élete párját...

elmúltak napok és évek,
s eljutott egy bejre,
mit remény kertjének hívtak,
s belépve nem érezte hogy el volt veszve..

átlátott a rosszon bún bánaton,
s meglátta mi is a jó az életben,
s új értelmet talált,
hogy hinni és bízni mégis jó lehessen..

nézte a fa tövéből,
a szép naplementét,
s várta tovább,
lassan megérkező kedvesét..

eljött az a nap,
mibe reményt s időt fektetett,
s eljött hát az a lány,
kit szíve szeretett..

átölelte szorosan,
s el sem akarta engedni,
mézédes csókjával,
boldoggá akarta tenni..

de jöttek a sötét fellegek,
s eltakarták a napot,
s minden mi idáig forró s meleg érzés volt,
hirtelen szívében befagyott..eltűnt a kedves lány,
a lovag meg szomorúan tova ballagott,
keresett tovább reménnyel teli szívvel,s várta az új napot..

Mondanám én...

Mondanám én...

 

Mondanám én,
mire oly nagyon vágysz,
de nem merem megtenni,
mert több vagy mint barát..

 

Hiába mondanám,
ahhoz meg kéne értened,
mi minden kevereg szívemben,
mi nélkül élni nem lehet..

 

Mondanám én,
mik szívem álmai,
de nem tudom nem-e reménytelen,
mire mindig vágyakoznék..

 

Szívem hozzád húz,
de féltőn eltaszít,
reménytelen vágyak,
így mit is ér a szándék..

 

Mondanám én,
azt mi szívem nyomja,
de nagy a fájdalom,
mi szerelmem sorsa..
Veled lennék örökre,
sorsunk össze fonódhatna,
de tudom nagyon is,
hogy a remény hal meg utoljára..

 

csillagok,csillagok, mondjátok el nékem..

csillagok,csillagok,
mondjátok meg nékem,
merre járhat az a lány,
kire gondolok éppen...
ő jár mindig eszemben,
bár mit is csinálok,
talán több már mit akarok,
s több mint amire vágyok..

csillagok,csillagok,
ezernyi ragyogó fény,
mutassátok meg nekem,
hogy nélkülem nem fél..

mutassátok meg végre,
hogy merre találom,
hogy végre ráleljek, 
s ő lehessen a párom..

este van este van.......

este van este van.......

 

este van este van,
messze még a hajnal,
csendes a világ,
s nem küzd most a végtelen zajjal...

 

este van este van,
s kinézek ablakomon,
s látlak téged messze igaz,
a legfényesebb csillagomon..

 

este van este van,
de szívemben ott a fény,
mely utat mutat majd,
míg él bennünk a remény..

 

este van este van,
bárcsak melletted ülnék én,
egy naplementés tóparton,
s szívem ott szívedhez ér..
este van este van,
és lehullt egy elsárgult fa levél,
de te messze vagy tőlem,
de itt élsz belül szívem fejtekén..

 

karácsonyi vándor...

karácsonyi vándor...

 

tűz ég a távolban,
s fénye a távolba hatol,
egy eltévedt vándor melegszik mellette,
s mellé invitál mert látja majd megfagyok...

 

izzanak a parazsak,
csak lobog a tűz,
s egy mesét mesél,
s messze a távolból egy szép zene szól..

 

elmesél egy történetet,
mely egy emberről szol,
mely embert kitaszított a világ,
s azóta vándorol..
de jő a szent karácsony,
és lassan haza térhet,
új reményt adva,
újonnan élt életének..

 

egyszer minden véget ér...

egyszer minden véget ér...

a múlt árnyékában élsz,
és a jelenben emlékezel,
s megszabadulni tőle nem fogsz soha,
s mi fáj annak még is múlnia kell..

lehetsz te Isten,
lehetsz a Pokol angyala,
mi életedet végigkíséri,
azt nem feleded el soha..

elmúlnak idők,
s vele szép pillanatok,
még is néha fájhat,
mi ez után eltörik..

eltűnt végleg nincs többé,
el is szálnak a szép napok,
de ne add fel soha,
mert szebb jobb idők is jönnek..

minden rossznak vége lesz egyszer,
s mi fáj az is elmúlik,
de emlékeid megmaradnak,
s végleg ki soha nem törlődik..
de lásd meg az új világot,
érezd újra a melengető napfényt,
érezd újra mi is az a szeretet,
s egyszer majd nem leszel már magányos..

Mikor nem találod a helyed a magányban..

Hosszú az út min végig mész,
Messze a híd vége mire átérsz,
Mégis hiszel benne rendületlenül,
Hogy a célért mindent megér..

Ábrándokat kergetve szaladsz,
Űzöd mint megveszett vadat magad elölt,
S sokszor esel a reménytelenség fogságéba miatta,
S veted fel magadnak az örök kérdést,
De miért?

Állsz csak az esőben mint ki könnyeit el engedte,
Előre nézve és gondtól terhelten megmeredve,
S majd idővel rájössz mennyire értelmetlen,
Mert sosincs az életed örökre elveszve,
Hisz előtted az élet élj vele..

Hol vannak..

Hol vannak..

Hol vannak a régi barátok,
s hol vannak a régi álmok,
hová tűnt minden mi régen jó volt,
mit még őriz mélyen dobogó szívem..

Hol vannak a régi lányok,
s hol vannak ábrándokba szőtt régi álmok,
Mit dédelgetve őrzök szívem melegében,
S mit sehogyan sem értek,
Hogy mind hová lett végleg..Csak múlnak a napok és éjek,
S elteltek azóta hosszú évek,
De még mindig kérdezem mélyen magamban,
Hol vannak ezt mire véljem..

Live Like Legends